Bemutatkozás

2011 április végén 17 fővel megalakult a Botond Veterán Katonai Jármű Egyesület. Az alapító egyesületi tagok tevékeny részvételével 2007 év óta működik Pécsen, és környékén a régi, és muzeális katonai járműveket kedvelő, és azokat gyűjtő, restauráló baráti kör. Az aktív, szervezett, és összehangolt munka érdekében döntöttünk úgy, hogy megcélozva a Dél-dunántúli régió katonai veterán jármű tulajdonosait, és katonai hagyományőrzőit alakítjuk meg ezt az új egyesületet.

Az egyesület célja

Pécs, és a Dél-dunántúli régió katonai veterán jármű tulajdonosainak, és katonai hagyományőrzőinek összefogása, a régi járművek kedvelőinek, és a nagyközönségnek a járművek bemutatása, a tagok részére szabadidős elfoglaltság szervezése, e járművekkel hazai, és nemzetközi találkozókon, és versenyeken való részvétel, ennek segítése, kirándulások, kultúrális, és sportrendezvényeken történő részvétel, ezek szervezése.

A jármű felújításban segítségnyújtás a tagok részére, alkatrészbörzék, régi járművek, és alkatrészeik felkutatása, gyűjtése, restaurálása, és megőrzése, mindezek Magyarországon tartása mellett.

Katonai történelmi hagyományőrzés, első sorban magyar katonai hagyományőrzés szintjén, katonai tisztelet adás, megemlékezés, hadi játék, felvonulások.

Tagsági viszony

Az egyesület tagja lehet természetes személy, és jogi személy is. Az egyesület nyitott formában működik, ahhoz vagyoni hozzájárulásával, tagdíj befizetésével bárki csatlakozhat, lakóhelye tekintetében kikötést nem tesz. Jármű birtoklása nem feltétele a tagságnak.